Bérmegállapodás a MÁV-Volán-csoportnál

2021. június 25. péntek, 15.23

A kormány elfogadta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter javaslatát a legnagyobb közszolgáltató állami vállalatok bérfejlesztésére. Eszerint az egyes állami tulajdonú vállalatoknál dolgozók bére 2021. július 1-től hároméves bérmegállapodás keretében összesen 15 százalékkal emelkedik. A MÁV-Volán-csoport 2021-ben 200 ezer forint SZÉP-kártya juttatást fizet minden munkavállalónak, míg 2022-ben 10 százalékkal, 2023-ban pedig további 5 százalékkal emeli a munkabéreket. 

Mager Andrea és Homolya RóbertA MÁV-Volán-csoport az ország legnagyobb foglalkoztatójaként a járványhelyzetben a személyszállító társaságoknál bekövetkezett jelentős utasfőcsökkenés és menetdíjbevétel kiesés ellenére is megtartotta teljes munkavállalói állományát.

A MÁV-Volán-csoport átlagkeresetei a bérmegállapodások és bérintézkedések eredményeként 2016 óta a nemzetgazdasági átlagkeresetnél nagyobb, 65 százalék feletti mértékben növekedtek.

A működés szempontjából meghatározó munkakörökben az összbérek emelkedése még ezt a szintet is meghaladta. Például a felsővezetékszerelő munkakörcsoportban dolgozók bére mintegy 80 százalékkal növekedett, a kocsivizsgálók átlagos bérnövekedése 93 százalék, míg az autóbuszvezetőké 77 százalék volt. 

A MÁV-Volán-csoport a járványügyi helyzetben is bizonyította, hogy biztonságos munkahelyet nyújt munkavállalóinak. Az új hároméves bérmegállapodás tovább erősíti a vállalatcsoport munkaerőpiaci pozícióját, és igazolja, hogy az állami vállalatok képesek hosszú távon is vonzó munkáltatói feltételeket biztosítani dolgozóiknak.

Budapest, 2021. június 25.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Vissza az oldal tetejére Vissza az oldal tetejére