Budapest, 2023. október 31. – A MÁV és a MÁV-START utastájékoztatási rendszere a nyár óta már az okostelefonokba, illetve az internetes böngészőkbe is beköltözött, ugyanis a mikorindul.hu címen keresztül megjelennek a kijelzőkön is található menetrendi időadatok, az aktuális indulási és érkezési vágányszámok, továbbá a rendkívüli helyzetek okozta forgalmi változásokra, várható késésekre, járattörlésekre figyelmeztető kiírások. Ezek megtekintéséhez csupán az egyre több állomáson kihelyezett QR kódot kell leolvasni, vagy a kiválasztott állomás nevét kell beírni a böngészőbe a mikorindul.hu cím után.
A győri fővonal felújításának második ütemében, mától 3 hétig szünetel a vonatközlekedés Tatabánya, illetve Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Tatabánya és Budaörs között. Ezen szakaszokon az október 27-től november 17-ig tartó fázisban átmenetileg kizárólag pótlóbuszok szállítják az utasokat. Az első ütem tapasztalatainak figyelembe vételével, a MÁV-VOLÁN-csoport munkatársainak szoros koordinációjának és az utasok együttműködésének köszönhetően a szakasz túlnyomó részén már az első nap reggelén és délelőttjén is kiszámíthatóan zajlott a vonatok pótlása, míg egyes megállóhelyek esetében természetesen előfordult, hogy az érintett utasok csak késéssel jutottak el úticéljukhoz.
A közlekedési vállalat a rendszer folyamatos finomhangolását ígéri és köszöni az utasok megértését, türelmét.
A Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom vonalon a decemberig tartó felújítás legnehezebb, második üteme október 27-től, péntektől indul. Ennek során három héten át, november 17-ig szünetel a vonatközlekedés Tatabánya, illetve Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Tatabánya és Budaörs között. Kizárólag pótlóbuszok fogják szállítani az utasainkat, ezért az első ütemhez viszonyítva kétszer annyi járművet biztosít a Volánbusz.
A hosszabb közúti menetidők, illetve az M1-es autópálya forgalmi kockázatai miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak akár 45-60 perccel, Tatabánya és Budapest között az elővárosban utazóknak pedig akár 30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolniuk.
Budapest, 2022. október 24. – Érdemes észben tartani, hogy az előző tanévben, illetve félévben kapott diákigazolvány-matricák október 31-ig jogosítanak utazási kedvezmény igénybevételére. A MÁV-VOLÁN-csoport is arra kéri a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak okmányuk érvényességének meghosszabbításáról.
Az idei tanévben új, világoszöld útlevelet kap minden alsós diák, amivel a korábbi években már megszokottak szerint ismét díjmentesen utazhatnak a kisiskolások az őszi szünetben a MÁV-START, a GYSEV és a Volánbusz járatain is.
A nemzeti ünnep előtti, legfrissebb műszaki vizsgálati jelentés megállapította, hogy a biztosítóberendezés telepítésével és üzembehelyezésével kapcsolatos vállalkozói hiányosságok miatt vált szükségessé a Szeged-Rendező–Röszke országhatár közötti vasúti személyforgalom elindításának későbbre halasztása. A vizsgálati eredmények rámutatnak: a berendezések műszaki készültségi szintje alapján azok próbaüzeme nem megkezdhető, ezért az üzemengedély kiadása továbbra sem lehetséges.
A mai napon az 1-es fővonal felújítása által érintett vasúttársaságok képviselői számára tartott tájékoztatást a MÁV Zrt. A résztvevők megállapították: noha a teherforgalom számára is nagy kihívást jelent a győri fővonalon zajló felújítás, a MÁV érthető és élhető szakmai megoldást dolgozott ki az átmeneti időszakra. Magyarország így a teljes pályazár 3 hete alatt is zavartalanul betöltheti logisztikai szerepét az európai árufuvarozásban.
Szeged-Hódmezővásárhely, 2023. október 20. – Töretlen a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő TramTrain népszerűsége, erről tanúskodnak a MÁV-START által végzett októberi utasszámlálás eredményei is. A májusi adatokhoz képest átlagosan naponta közel négyszázzal több utazásra használják munkanapokon a vasútvillamost. A pénteki és szombati járatokon pedig több mint kétszer annyian utaztak, mint a legutóbb vizsgált időszakban.
Ugyanakkor szeretnénk már most arra kérni utasainkat, hogy a szokásosnál nagyobb ráhagyással tervezzék meg utazásukat, mert a menetidők sajnos érdemben hosszabbodhatnak.
Ugyancsak a pályafelújítás legösszetettebb, második szakaszával függ össze az 5-ös számú vasútvonal forgalmi rendjének változása. A szóba jöhető műszaki és forgalmi forgatókönyvek alapos vizsgálata után a szakemberek arra a döntésre jutottak, hogy a tehervonatok forgalmát a győri fővonalról átmenetileg a Székesfehérvár–Komárom vonalra lehet átterelni. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a személyszállító vonatok közlekedése itt szintén szünetelni fog, az utasokat Székesfehérvár és Komárom között ugyancsak vonatpótló buszok szállítják. A háromhetes vonatpótlás bevezetése átmeneti és rendkívüli intézkedés, melyet követően a vasútvonalon visszaáll majd az eddig megszokott szolgáltatás és ismét járnak majd személyszállító vonatok.
Utasaink szíves megértését és türelmét kérjük!
Október 14-én a budapesti Gyermekvasút játékos családi nappal vár kicsiket és nagyokat egyaránt a hűvösvölgyi végállomáson.