Tanácskérés és bejelentés
A visszaélés-bejelentőrendszer célja, hogy a MÁV-csoport szervezeti integritását sértő események és panaszok, különösen az Etikai Kódex normáinak megsértése, és a közérdek sérelme esetén, nyomon követhetően, az egyenlő bánásmód elvét betartva tárják fel az okokat, és olyan megoldások szülessenek, amelyek a MÁV-csoport és a munkavállalók érdekeit egyaránt szolgálják.
A MÁV-csoport szervezeti integritását sértő események és panaszok bejelentésére kialakított bejelentőrendszer egyben a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvényben meghatározott belső visszaélés-bejelentőrendszernek is minősül.
Ki fordulhat tanácskéréssel és bejelentéssel a bejelentő rendszerhez?
Bárki, aki úgy gondolja, hogy a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. szervezeti integritása sérült vagy sérülhet, illetve a MÁV-csoport bármely tagja a jogos érdekeit megsértette vagy megsértheti.
A MÁV-csoport szervezeti integritásának sérelmét jelenti minden olyan esemény, amely az adott MÁV-csoport tagra vonatkozó jogszabályoktól, belső szabályzatoktól (különösen: Etikai Kódex), valamint az adott társaság célkitűzéseinek, értékeinek és elveinek megfelelő működéstől eltér vagy azt veszélyeztetheti (különösen a jogellenes, belső szabályozótól vagy jogellenesnek, belső szabályellenesnek feltételezett cselekménnyel, mulasztással, illetve egyéb visszaéléssel kapcsolatos információt lehet bejelenteni).
Hogyan tehet bejelentést?
- Postai út: külön postafiók áll rendelkezésre a bejelentések fogadására a Budapest 1426 Pf. 111. címen vagy bejelentés tehető a Megfelelés támogatás – 1134 Budapest, Dévai u. 23. – címére „Etika” vagy „Integritás” megjelöléssel.
- E-mail: az etika [KUKAC] mav.hu és az integritas [KUKAC] mav.hu címen
- Honlapon keresztül: https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/integritas-bejelentes
- Telefon: +36 1 511 3957 telefonszámon üzenetrögzítő fogadja a bejelentéseket.
- Személyesen: a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Megfelelés támogatás erre kijelölt munkatársainál személyesen is tehető bejelentés jegyzőkönyv felvétele mellett a 1134 Budapest, Dévai u. 23. címen, előre egyeztetett időpontban.
A bejelentő úgy segítheti leginkább a tények hatékony feltárását, így a kifogásolt helyzet megszüntetését, ha a bejelentésben saját nevét és elérhetőségét is megadja, valamint észrevételeit a lehető legrészletesebben ismertetve jelenti be:
- mit, mikor, hol és milyen körülmények között észlelt,
- ki(k) voltak részesei a kifogásolt magatartásnak vagy tevékenységnek,
- a bejelentő vagy más számára okozott-e hátrányt a kifogásolt helyzet,
- ismétlődő cselekményről van-e szó,
- amennyiben rendelkezésre állnak bizonyítékok, javasolt a bejelentés során átadni.
A bejelentések kezelésének és vizsgálatának folyamata a MÁV Szolgáltató Központ Zrt-nél:
A bejelentés a legrövidebb időn belül, de legfeljebb a bejelentés beérkezésétől számított 30 napon belül kivizsgálásra kerül. A jelen pontban meghatározott határidőt különösen indokolt esetben, a bejelentő egyidejű tájékoztatása mellett meg lehet meghosszabbítani. A bejelentő ebben az esetben a kivizsgálás várható időpontjáról és a kivizsgálás meghosszabbítása indokairól tájékoztatást kap. A bejelentés kivizsgálásának határideje a meghosszabbítás esetén sem haladhatja meg a 3 hónapot.
A korábbival azonos tartalmú, ugyanazon bejelentő által tett ismételt bejelentés vizsgálata mellőzhető, erről a bejelentőt – amennyiben személye és/vagy elérhetősége ismert – írásban tájékoztatjuk. A vizsgálat alatt álló bejelentéssel a tartalmában megegyező újabb, eltérő személytől érkező bejelentés – a vizsgálat alatt álló bejelentés lezárását megelőző napig – egyesíthető.
Az a bejelentés, illetve eset vizsgálható ki, amelyet a kifogásolt esemény vagy magatartás időpontjától számított 1 éven belül, illetve a bejelentő tudomására jutásától számított 6 hónapon belül megtesznek. Az ettől való eltérésről megfelelés támogatás vezető rendelkezhet a körülmények értékelésével a vonatkozó munkafolyamatok javítása, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. integritásának védelme érdekében, azonban ekkor már személyi felelősség megállapítása nem lehet célja a vizsgálatnak, annak a folyamatban rejlő hibák és ellentmondások kiszűrését kell szolgálnia.
A bejelentő rendszer fogadja és kezeli a névtelen bejelentéseket is, azonban azokat csak akkor vizsgálják ki, ha minden szükséges információt tartalmaznak és alapos okkal feltételezhető a MÁV-csoport üzleti érdekeinek, valamint a vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése vagy sérelme, illetve minden elvárt információt tartalmaznak. Személyes bejelentés esetén is kérheti a bejelentő, hogy a neve maradjon rejtve.
A bejelentés kivizsgálása mellőzhető,
- ha a bejelentést azonosíthatatlan bejelentő tette meg (kivéve: fenti bekezdés),
- a bejelentés ugyanazon bejelentő által tett ismételt, a korábbi bejelentéssel azonos tartalmú bejelentés, illetve
- a közérdek vagy a nyomós magánérdek sérelme a bejelentésben érintett természetes személy, illetve jogi személy (a továbbiakban együtt: bejelentésben érintett személy) jogainak a bejelentés kivizsgálásából eredő korlátozásával nem állna arányban.
A rendszer teljes transzparencia mellett működik, a bejelentő és az eljárásban érintettek tájékoztatása is kötelező. Az információk áramlása, az adatok kezelése védett módon és zártan történik. A bejelentőt védelem illeti meg, mely vonatkozik arra, hogy a MÁV-csoport vállalja, hogy a bejelentés megtétele miatt a bejelentőt nem érheti hátrány a bejelentés megtétele miatt, kivéve: ha nyilvánvalóvá vált, hogy a bejelentő rosszhiszeműen, valótlan adatot vagy információt közölt és
- ezzel bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére utaló körülmény merül fel, személyes adatait az eljárás lefolytatására jogosult szerv vagy személy részére át kell adni,
- alappal valószínűsíthető, hogy másnak jogellenes kárt vagy egyéb jogsérelmet okozott, személyes adatait az eljárás kezdeményezésére, illetve lefolytatására jogosult szervnek vagy személynek kérelmére át kell adni.
A bejelentő nem jogosult az eljárás során keletkezett iratokba betekinteni, azonban a betekintés (megismerés) joga nem korlátozható az olyan eljárási cselekményről készült ügyirat vonatkozásában, amelyen a bejelentő jelen volt.